A tehetséggondozás kiemelt területe tevékenységünknek, melynek egyik legjelentősebb formája a szakmai versenyek szervezése. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával kötött megállapodás értelmében – együttműködve az iparág főbb szereplőivel, többek közt a Cisco-val, a Microsoft-tal és az IT Services-zel – 2006 óta a HTTP Alapítvány szervezi a WorldSkills és EuroSkills nemzetközi versenyek hazai válogatóját, valamint a nemzetközi döntőbe jutottak felkészítését. A hazai selejtezőkön rendszeresen többszáz indulóból kerül ki végül az a győztes, aki utána Magyarországot képviseli a nemzetközi döntőn.
A magyar fiatalok a nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket. A WorldSkills mezőnyében eddig szinte minden alkalommal a legjobb tízben volt a magyar versenyző, a Sao Paulo 2015 világversenyen pedig az előkelő második helyezéssel zárult a verseny. Az EuroSkills versenyeken az utóbbi három alkalommal kiváló magyar sikerekben lehetett részünk. A Belgiumban rendezett EuroSkills 2012 , valamint a Lille-ben rendezett EuroSkills 2014 versenyekről aranyéremmel, a Göteborgban rendezett EuroSills 2016 versenyről pedig ezüstéremmel tért haza a magyar csapat.
E két nagyobb rendezvény mellett számos más verseny lebonyolításában is részt veszünk.
Alapítványunk az elmúlt években az alábbi versenyek szervezését végezte:
- WorldSkills hazai válogató versenyek 2007-től kezdődően
- EuroSkills hazai válogató versenyek 2008-tól kezdődően
- NetRiders nemzetközi online verseny hazai koordinációja
- Discovery 2008 - nemzetközi oktatói verseny
- Networking Academy Games (NAG) 2010 nemzetközi verseny akadémiai diákok számára.
A WorldSkills versenyről
A hazai szakképzési rendszer reformjának célja, hogy a diákok modern, a piac igényeinek megfelelő, jó elhelyezkedési esélyeket nyújtó szakmákat tanuljanak, és tanulmányaik során az adott iparág legújabb technológiai fejlesztéseit sajátíthassák el. A WorldSkills verseny támogatásával a szponzorok a szakképzési rendszer korszerűsítéséhez kívánnak hozzájárulni, a diákok idegen nyelvi kompetenciájának fejlesztésével, a legújabb információs technológiai ismeretek elterjesztésével, és az innovatív oktatási formák népszerűsítésével.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2006-ban úgy döntött, hogy Magyarország is részt vesz a Szakmák Világversenyében (WorldSkills, www.worldskills.org), és 2007 novemberében először magyar diákokat is nevez a Japánban megrendezésre kerülő szakmai diákolimpiára. A WorldSkills Competition több mint 50 éves múltra tekint vissza, és mára a nemzetközi szakképzési intézményrendszer egyik legkiemelkedőbb rendezvénye. Célja a szakképzés támogatása és korszerűsítése magas színvonalú szakképzési világversenyek megszervezésén keresztül. A WorldSkills verseny kiváló lehetőséget teremt a világ bármely országa számára, hogy a versenyben akkreditált szakmákban a nemzeti színeket képviselő diákok (és tanáraik) tudásukat megmérettessék, és országuk szakképzési programjainak világhírnevet szerezzenek.
