2013 óta minden évben megrendezi a HTTP Alapítvány az informatikai oktatással foglalkozó konferenciáját az IT képzésben dolgozó oktatók és vezetők, valamint kormányzati szervek, szakmai szervezetek, továbbá az informatikában érintett cégek képviselői számára. A rendezvény rendszeresen több mint 300 regisztrált résztvevővel zajlik, így Magyarország legnagyobb ilyen témájú konferenciájává vált.
Az informatika ágazatban évek óta tapasztalható szakemberhiány az elmúlt időszakban még égetőbbé vált, így egyre nagyobb a nyomás a képzőintézményeken, hogy rövid idő alatt nagy számban bocsássanak ki korszerű tudással rendelkező fiatal informatikusokat. A középfokú szakképzés és a felsőoktatás is igyekszik megújulni. A kérdés, hogy mennyire lesznek eredményesek a formálódó új rendszerek, illetve hol van szükség további irányváltásokra. Napjaink másik fontos dilemmája, hogy milyen oktatási forma, módszertan biztosíthat a hallgatóknak a képzés végén lehetőleg azonnal hasznosítható tudást. Ez fontos egyrészt a munkavállalóknak, hogy jobb pozícióból kereshessék a nekik leginkább megfelelő munkát; másrészt a munkavállalókat kereső cégeknek is fontos, hogy a lehető legrövidebb idő alatt tudják produktív feladatokkal megbízni új munkavállalójukat, minél kevesebb időt és egyéb erőforrást kössön le az új ismeretek átadása, a meglévők célirányos bővítése.
Többek között a fenti kérdésekre keresi a választ a HTTP Alapítvány által szervezett Informatikai Oktatási Konferencia. A rendezvény egyúttal a Cisco Hálózati Akadémia közösségének éves szakmai napja is.
